Írjon nekünk, véleménye fontos számunkra!

TÁMOP

Boldogan tudatjuk mindenkivel, támogatást kaptunk a TÁMOP 6.1.2 „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok” című pályázatra benyújtott anyagunkra, ezért novemberben elindult az „Egészségfejlesztő és drogprevenciós foglalkozássorozat gyermek- és lakóotthonokban, “KULFest” egészségfesztivál az otthonok lakóinak szervezésében” című programunk, ami az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Ennek keretében már felvettük 8 Pest megyei intézettel a kapcsolatot, ahol februártól egy 12 alkalmas programsorozatot indítunk, lelki egészség megőrzésének céljából. A foglalkozások témái röviden: jellemfejlesztés, önismeret, önelfogadás, konfliktuskezelés, drogprevenciós előadások, felelősségvállalás, barátságok, szerelem, életvezetési tanácsok.

Novemberben több önkéntes toborzásunk és képzésünk is volt, és az önkéntes jelöltek elindultak a terepfelfedezésre is.

Egy csodálatos nap az egészség jegyében!

Hosszú hónapok tervezgetése, előkészítése, szervezése. Egyeztetés a fellépőkkel, az intézetekkel, az önkéntesekkel, a helyszínnel, a beszállítókkal. Mindez egy napért, sok felhőtlen kacagásért, focilabda utáni futkározásért, gyerekotthonok közötti főzőversenyért, aerobikért, koncertért, sok beszélgetésért a civilsátorban az abortuszról, egészséges szexualitásról, érvekről a drogok ellen. Egy mosolyért, egy örömért, egy felcsilanó kapcsolatért, elcseppentett információértReggel a helyszínen 60 önkéntes várta a gyerekeket és a felnőtteket, akik vidékről és Budapestről egyaránt érkeztek, hogy megmutassák mit tudnak fociban, röpiben vagy éppen élő csocsóban, bebizonyítsák, hogy a legjobb lecsót illetve paprikás krumplit ők tudják csinálni, hogy ők a legokosabbak, amit az észpróbán kellet megmutatni, és persze a legügyesebbek, ami a kreatív sátraknál egyértelműen kiderült.

Volt közben nagy beszélgetés a Kék Vonal sátránál, illetve  VISZ –nél, felvilágosítás egy magzati életről a Kiáltás az Életért sátornál, sor került egy élvezetes báb előadásra, volt kalandpálya, tűzoltó autó, ugrálóvár, sőt még locsolkodás is a meleg enyhítésére, bár erről a szél is gondoskodott.

Egy lelkes csapat a dél-pesti Golgota gyüli támogatásával már jó ideje látogatja a kispesti József Attila gyermekotthon lakóit, a csapathoz tavaly ősszel
csatlakoztam. Korábban inkább csak a kisebb, 12 éven aluli gyerekekhez jártunk  és  tartottunk két hetente vasárnap délután vasárnapi iskola típusú
foglalkozást. Január óta szintén kb két-három hetente, hétköznap este a nagyobbak számára is készülünk, átlagosan 8-10 tini szokott rendszeresen részt venni
az alkalmakon.  Beszélgettünk már velük a program szerint az önismeretről, a barátságról, most legutóbb pedig a konflikutsokról.
Hogy milyen tapasztalataink vannak?
Az intézetben a nevelők támogatják az alapítványt, bátorítják a lakókat a részvételre és egy-egy nevelő is részt vesz a programon.
A szolgálathoz tevékenyen hozzájárul két lelkes és szuper vasárnapi iskolás tanító (Vanda és Karesz is), külön köszönet nekik!
Alapvetően örömmel fogadnak minket, persze tinik, úgyhogy húzzák a szájukat, meg adják a negatívat, de azért egész jól lehet velük haladni.
A legutóbbi foglalkozás olyan témát járt körbe, amelyet egyikünk sem úszhat meg: a konfliktusokat és azok kezelését.
Először egy kis drámával kezdtünk, egy egyszerű konfliktussal:  előadtuk, hogy egyikünk  kölcsönkéri a másik mobiltelefonját és teljesen lebeszéli róla a
pénzt. Aztán elmondtuk, hogy kb milyen konfliktuskezelési módok vannak (problémamegoldó, elkerülő, versengő, alkalmazkodó)
Négy csoportra osztottuk őket a négy kezelési mód szerint és az volt a feladatuk, hogy a telefonos konfliktust a négy kezelési mód valamelyike szerint
fejezzék be és kis jelenetben adják is elő. A végén Karesz beszélt arról, hogy Isten a Bibliában arra tanít minket, hogy lehetőség szerint minden emberrel
éljünk békességben.
Legközelebb, most vasárnap a kicsikhez megyünk, hétfőn pedig a nagyok külsős előadótól hallhatnak a drogprevencióról.
(Molnár Bogi – önkéntes)

Egy lelkes csapat a dél-pesti Golgota gyüli támogatásával már jó ideje látogatja a kispesti József Attila gyermekotthon lakóit, a csapathoz tavaly ősszel
csatlakoztam. Korábban inkább csak a kisebb, 12 éven aluli gyerekekhez jártunk  és  tartottunk két hetente vasárnap délután vasárnapi iskola típusú
foglalkozást. Január óta szintén kb két-három hetente, hétköznap este a nagyobbak számára is készülünk, átlagosan 8-10 tini szokott rendszeresen részt venni
az alkalmakon.  Beszélgettünk már velük a program szerint az önismeretről, a barátságról, most legutóbb pedig a konflikutsokról. Hogy milyen tapasztalataink vannak?  Az intézetben a nevelők támogatják az alapítványt, bátorítják a lakókat a részvételre és egy-egy nevelő is részt vesz a programon.A szolgálathoz tevékenyen hozzájárul két lelkes és szuper vasárnapi iskolás tanító (Vanda és Karesz is), külön köszönet nekik! Alapvetően örömmel fogadnak minket, persze tinik, úgyhogy húzzák a szájukat, meg adják a negatívat, de azért egész jól lehet velük haladni.  A legutóbbi foglalkozás olyan témát járt körbe, amelyet egyikünk sem úszhat meg: a konfliktusokat és azok kezelését. Először egy kis drámával kezdtünk, egy egyszerű konfliktussal:  előadtuk, hogy egyikünk  kölcsönkéri a másik mobiltelefonját és teljesen lebeszéli róla a
pénzt. Aztán elmondtuk, hogy kb milyen konfliktuskezelési módok vannak (problémamegoldó, elkerülő, versengő, alkalmazkodó)Négy csoportra osztottuk őket a négy kezelési mód szerint és az volt a feladatuk, hogy a telefonos konfliktust a négy kezelési mód valamelyike szerint
fejezzék be és kis jelenetben adják is elő. A végén Karesz beszélt arról, hogy Isten a Bibliában arra tanít minket, hogy lehetőség szerint minden emberrel
éljünk békességben.  Legközelebb, most vasárnap a kicsikhez megyünk, hétfőn pedig a nagyok külsős előadótól hallhatnak a drogprevencióról.
(Molnár Bogi – önkéntes)

Tegnap volt a 6. téma alkalmunk a lakás otthonban.
Mindhárom Drogos téma klubra vittünk egy-.egy vendéget. (férfit) Akiknek a gyerekek mindig nagyon örültek.
Az elsőn Kiss Ádám újságíró,
a másodikon, Ceglédi Marcell és Lépő Annamari,
a harmadikon Kenessey Béla (KEN) FÉK munkatárs jött.
Kapcsolatunk a gyerekekkel egyre bensőségesebb és a fegyelmezéssel is egyre kevesebb a gond.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy a Húsvét apropóján az evangélium elhangozhatott.
A kötelező klubokon kívül már 3 alkalommal is kimentünk csak úgy valami külön program apropóján. A gyerekek mindig
örültek nekünk.
A ház vezetővel és a nevelőkkel egész jó a viszonyunk, de sajnos, nincs időnk velük beszélgetni. De jó fejek és
segítségként élik meg a munkánkat.
A hátralévő időben mint koordinátor célom:
-hogy a nevelőkkel többet foglalkozzak
- az önkéntes csapatomnak egy csapat építő programot szervezzek
- egy csajos napot megvalósítsunk a lakásottonban pünkösd hétfőn
- a hátralévő alkalmakat jól kihasználva hasznosítható ismeretet adjak minden gyerekünknek, hogy ez mérhető legyen
a kompetencia tesztben is.
Borbás Réka (koordinátor)
Első napom a Cseppkőben.
Furcsa és izgatott érzésekkel vágtam neki az első Cseppkő utcai látogatásomnak.
A kezdeti zavaromat a remek társaság nyitottsága, kedvessége oldotta. Egy kis közös beszélgetés után nekivágtunk az útnak, amely a Cseppkő Gyermekotthonba vezetett minket.
A gyerekekkel töltött 1,5-2 óra közös labdázással, illetve beszélgetéssel zajlott.
Isten külön áldása, hogy nagyon szép időben tudtunk egy lenni a gyerekekkel, amit a gyerekek nagyon élveztek.
Számomra ez volt az első Cseppkő utcai látogatás, de elsőre megragadott a gyerekek vágya a szeretetre, illetve odafigyelésre és gondoskodásra.
Remélem, hogy sok ilyen alkalomban lehet még részem. (Fekete Szabolcs – KUL önkéntes)
KUL FeSzT
Már január óta megy a szervezkedés. Lelkes mag alakult ki, akik szívesen segítenek, ötletelnek, borítékolnak, szerkesztenek, nyomtatnak, szerveznek. Amit kell. Havonta egyszer biztosan találkozunk, de inkább többször. Megalkottuk a programot, a fellépők névsorát, a sportversenyek típusát, a civil sátrakat.
Megírtuk a levelet, nyomtattunk, etiketteztünk, boritékoltunk. Posta. És már jönnek a jelentkezők. Telik a tömeg.
Közben lezárult a KULFeSzT polo tervezési versenye is. Jöttek tervek Szabolcsból, Budapestről is.
Izgalommal vártuk a csapattal az első Kul klubot. A gyerekekhez csak annyi jutott el belőle, hogy jövünk, kötelező lesz ez a drogos izé….
Ettől egy része kiakadt…2 óra .KÖTELEZŐN….máris utálták. Imádkozó szívvel fogtunk bele  a foglalkozásba ismerkedő  és jégtörő játékokkal. Aztán a gyerekek együtt megalkották a csoport szabályait…. a szokásos, no verekedés, csúfolódás, csúnya beszéd mellett helyet kapott a mindig legyen egy szünet, hozzunk nekik ajándékot, és a klubban csak papucsban lehetünk.
A csúnya beszéldért járó büntetésnél az unalmas guggolás mellett felkerült a listára a rózsaszínre fessük a körmét, a sarokba kell állnia, és a nem kap a végén ajándékot is…
Igazán üdítő volt:)
Itt, félidőnél tartottunk egy szünetet, ami után csokival és a gitárral vártuk vissza  a gyerekeket.
A csapatomban több pedagógus is van, és közös megegyezésre arra jutottunk, hogy a zene az kell!
Meglepően jól fogadták, és másodjára már ők is velünk énekelték megkönnyezve…megérintette őket)
Ezután jött a  teszt.Gyors közös bevezetés után- mi ez, mire kell…stb…- csoportokra bomlottunk, és akinek kellett segíteni segítettünk, és kitöltötték a tesztet. 40 kérdés elsőre nekem is soknak tűnt, de simán vették az akadályokat, főleg , hogy be voltak motiválva. Vittem egy szép nagy piros-fehér csillagos táskát tele (fehér elefánt) ajándékokkal. Aki kitöltötte a tesztet az választhatott belőle egyet. (fehér elefánt ajándék: ami nekem már nem kell, de nem kacat, más még örülne neki, használt játék, könyv, DVD, fülbevaló csoki, stb…)
Minden klub végén ebből az újratöltött zsákból választhatnak majd a gyerekek nálunk, ha megfeleltek az általuk és általunk állított szabályoknak. Illetve ha nem veszítik el a klub során az ajándék jogot rosszalkodóssal.
Ezután még egyszer elénekeltünk gitárral a dalt, és pár szóban és egy plakát segítségével elmondtam nekik, mi lesz legközelebb….egyfajta műsor előzetesként.  A plakátot kiragasztottunk, és két hét múlva megyünk újra…
Már alig várom!

Borbás Réka

önkéntes koordinátor

Folyamatosan zajlanak az előkészületek a TÁMOP program beindítására. Január 22-én tartottunk egy indító napot, amikor Tóth Annamária tréner segítségével foglaltuk össze a tudnivalókat a projektről. Erről az alkalomról a hírszerző.hu-n jelent meg hír:
http://hirszerzo.hu/belfold/20110122_kul_alapitvany_uj_program
Rá egy hétre találkoztunk azokkal a fiatalokkal, akikkel a KULFeSzT nevű rendezvényt szeretnénk megtartani. A KULFeSzT egy olyan nap, amelyet állami gondoskodásban élő fiatalok szerveznek társaiknak. Ennek az országos méretű rendezvénynek a témája az egészséges életmód, és eköré bármit felépíthetnek, amit csak szeretnének. Felmerült már főzés, sport, koncertek, akadályversenyek, lelki egészség. A fiatalok igen kreatívak voltak, nagyon jó ötletek születtek, és hála az égnek nagy kedvvel láttak neki a munkának.
Eseménynaptár
Hirlevél feliratkozás
hírlevél archívum megtekintése »