Írjon nekünk, véleménye fontos számunkra!

Hírlevél

Csoda tekintetek
Immár 5 hónapja, hogy elkezdtük a próbákat Nyírbátorban az OTTHON-LÉT projekt kapcsán, aminek keretében állami gondozott gyerekek írnak darabot arról, hogy ők hogyan élik meg a mindennapjaikat az intézetben. Azóta bekapcsolódott Tiszadob és a hűvösvölgyi intézet is. Nagyon nagy reményekkel indult anno a projekt, a gyerekek ontották az ötletek. Szép volt látni azokat a kipattanó rügyeket, amelyek azokból a tanításokból adódtak, amelyeket az évek alatt adtunk nekik. Jó visszajelzés volt ez arról, hogy a munkánknak van értelme, és hitünk lényege, az ő lényükbe is gyökereket vertek. Ez azért fontos, mert ez a szeretetet erőt, elfogadást, gyógyulást adhat nekik a mindennapjaikra.
Hűvösvölgyben is nagyon izgalmas dolgokat láthattunk. Míg Nyírbátorban az egyszerű ötletek szíve világított, addig Hűvösvölgyben megbonyolították a történetet, megbolondítva egy kis időutazással. Olyan keménynek tűnik kijárni hetente, akár többször is, szövegeket tanulni, megharcolni a gyerekekkel, hogy fent legyenek, állandóan motiválni őket a kitartásra, miközben már néha mi is azt mondjuk, hogy ez soha nem lesz kész.
Aztán jön valami, és az egész egyszerűen átlendül egy ponton, amikor már nincsen más, csak csillogó szemű gyerekek, a szárnyaló önkéntesek, és túlcsorduló szívek, amelyek hálával, szeretettel, kegyelemmel teltek. Olyanok, amelyek adni mentek és megint többel jöttek el. Nem értem, hogy működik ez. Amikor már minden megtörni látszik, valójában nem meg, hanem áttörés lesz.
Ma, mácius 5-én egy újabb áttörést láthattunk. Nyírbátorban a gyerekek nagy lelkesedéssel fogadtak, és összesen 6 órán keresztül próbáltunk. Ebben az az izgalmas, hogy van köztük 8 éves, és három enyhén értelmi fogyatékos is, de mégis összességében koncentrált próbát tapasztalhattunk meg. Nagyon megható volt látni, ahogy ezek a gyerekek kinyílnak, újra megélik a fájdalmukat, hogy őket otthagyták valami nagy és idegen intézetben együtt több más gyerekkel. Szívszorongató volt, ahogy a felszínre kerültek ezek az érzések, és ahogy a valóság kiült az arcukra.
A helyi református gyülekezeti házban próbáltunk, és volt ott egy takarító néni, aki egész nap ott volt velünk, és a végén zokogva adott hálát ezekért a gyerekekért, a csillogó tekintetükért az imájukért. Hihetetlen megnyugtató látni, ahogy megbékélnek, és reménységet kapnak végül, ahogy végiggondolják a darab folyamatát, és azt, hogy ahogy a főszereplőnek is volt esélye jó útra térni, úgy nekik is van.
Annyi minden van még, amit írhatnék, de azt hiszem nincs arra szó, ami történik. És olyan jó folyamatában látni ezt az egészet. Jó látni azt, hogy igenis VAN eredménye annak, ha kitartóan öntöd valakibe az életet, aki AKAR változni! Igenis van értelme folyamatosan odaállni és mondani nekik, hogy ők értékesek, és igazán soha nem reméltem annyi áldást, mint amennyit egy ilyen rendszeres projektből nyerek!
Szeretettel:
Apáthy Judit

Csoda tekintetek
Immár 5 hónapja, hogy elkezdtük a próbákat Nyírbátorban az OTTHON-LÉT projekt kapcsán, aminek keretében állami gondozott gyerekek írnak darabot arról, hogy ők hogyan élik meg a mindennapjaikat az intézetben. Azóta bekapcsolódott Tiszadob és a hűvösvölgyi intézet is. Nagyon nagy reményekkel indult anno a projekt, a gyerekek ontották az ötletek. Szép volt látni azokat a kipattanó rügyeket, amelyek azokból a tanításokból adódtak, amelyeket az évek alatt adtunk nekik. Jó visszajelzés volt ez arról, hogy a munkánknak van értelme, és hitünk lényege, az ő lényükbe is gyökereket vertek. Ez azért fontos, mert ez a szeretetet erőt, elfogadást, gyógyulást adhat nekik a mindennapjaikra. Hűvösvölgyben is nagyon izgalmas dolgokat láthattunk. Míg Nyírbátorban az egyszerű ötletek szíve világított, addig Hűvösvölgyben megbonyolították a történetet, megbolondítva egy kis időutazással. Olyan keménynek tűnik kijárni hetente, akár többször is, szövegeket tanulni, megharcolni a gyerekekkel, hogy fent legyenek, állandóan motiválni őket a kitartásra, miközben már néha mi is azt mondjuk, hogy ez soha nem lesz kész.Aztán jön valami, és az egész egyszerűen átlendül egy ponton, amikor már nincsen más, csak csillogó szemű gyerekek, a szárnyaló önkéntesek, és túlcsorduló szívek, amelyek hálával, szeretettel, kegyelemmel teltek. Olyanok, amelyek adni mentek és megint többel jöttek el. Nem értem, hogy működik ez. Amikor már minden megtörni látszik, valójában nem meg, hanem áttörés lesz. Ma, mácius 5-én egy újabb áttörést láthattunk. Nyírbátorban a gyerekek nagy lelkesedéssel fogadtak, és összesen 6 órán keresztül próbáltunk. Ebben az az izgalmas, hogy van köztük 8 éves, és három enyhén értelmi fogyatékos is, de mégis összességében koncentrált próbát tapasztalhattunk meg. Nagyon megható volt látni, ahogy ezek a gyerekek kinyílnak, újra megélik a fájdalmukat, hogy őket otthagyták valami nagy és idegen intézetben együtt több más gyerekkel. Szívszorongató volt, ahogy a felszínre kerültek ezek az érzések, és ahogy a valóság kiült az arcukra. A helyi református gyülekezeti házban próbáltunk, és volt ott egy takarító néni, aki egész nap ott volt velünk, és a végén zokogva adott hálát ezekért a gyerekekért, a csillogó tekintetükért az imájukért. Hihetetlen megnyugtató látni, ahogy megbékélnek, és reménységet kapnak végül, ahogy végiggondolják a darab folyamatát, és azt, hogy ahogy a főszereplőnek is volt esélye jó útra térni, úgy nekik is van.
Annyi minden van még, amit írhatnék, de azt hiszem nincs arra szó, ami történik. És olyan jó folyamatában látni ezt az egészet. Jó látni azt, hogy igenis VAN eredménye annak, ha kitartóan öntöd valakibe az életet, aki AKAR változni! Igenis van értelme folyamatosan odaállni és mondani nekik, hogy ők értékesek, és igazán soha nem reméltem annyi áldást, mint amennyit egy ilyen rendszeres projektből nyerek!
Szeretettel:
Apáthy Judit

Mindig azt hiszem, hogy a januári időszak az igen könnyű és pihentető. A gyerekek készülnek a félévzárásra, az
önkénteseknek vizsgaidőszak van, így a január a tervezésé lehet. De valahogy ez egyre kevéssé van így :)
Nézzük csak, mi történt az elmúlt hónapban.
December
Előszöris teljes eufóriában voltunk a fantasztikus hangulatú jótékonysági vacsorától, de ebben nem tudtunk túl
sokat lubickolni, ugyanis kezdődtek a Mikulás programok, mindenféle izgalmas készülődések a karácsonyra. Ahány
intézet annyiféle: Kispesten ahol Mikulás ünnepség volt, vagy mézeskalácssütés, de karácsonykor is kimentek a
lelkes önkéntesek, Szabolcs megyében sok helyszínre ment idén is a Télapó, a 3.kerületben pedig a szokásos Luca
vásárba segítettek az önkéntesek.
De közben nem elkezdődött novemberben az OTTHON-LÉT című projektünk, aminek a keretében színdarabokat hozunk létre,
amiket a gyerekek írnak az alapján, hogy ők hogyan élik meg a mindennapjaikat. Ennek a célja, hogy a környezetükben
élőknek bemutassák az életüket.
Közben folytatódott a TÁMOP projekt is, aminek keretében 8 intézetben indítunk egészségmegőrző programokat. Ehhez
toboroztuk az önkénteseket, és képeztük is őket.
Aztán hirtelen, amikor már azt gondoltuk készen vagyunk mindennel, a semmiből merült a szükség és így gyűjtést
szerveztünk a szabolcsi otthonok lakói számára! Egy hét alatt annyi adomány gyűlt össze, hogy szó szerint éjt
nappallá téve pakoltunk és válogattunk, hogy az ajándékok időben eljussanak a gyerekekhez. Volt nagy örömködés,
játék és étel, ital.
Ezúton is nagyon köszönjük!
Szilveszter
A tavalyi nagy létszámú disznóvágásos szilveszteri parti után, idén halkabbra vettük a figurát. Összesen 20 gyerek
látogatott el Budapestre mindenféle szabolcsi intézetekből, akikhez 30-dikára még 10 budapesti gyerek csatlakozott.
30-dikán mindenféle játék és beszélgetés volt, és este pedig a Presidance táncegyüttes bemutatójára mehettek a
gyerekek, míg 31-dikén a Golgota Gyülekezet partijára voltak hivatalosak. Több mint 400 fiatallal együtt múlatták
az időt.
Január
Újra meglátogattuk a nyírbátori intézetet, akik a színdarabot csinálják, és újra próbáltunk. Rajtuk kívül még a
budapesti hűvösvölgyi intézet illetve a tiszadobi intézet vesz részt a programban. A darabok egyébként május végén
egy közös fellépés keretében megtekinthetők lesznek Budapesten.
Nagy erőkkel készülünk elő a Támop indító napjára, illetve egyeztetések folynak az önkéntes koordinátorokkal,
előadókkal.
És… Már elkezdtük előkészíteni a nyári programokat, tavaszi táborokat.
Ami pedig a közeljövőben vár ránk:
Februárban egy képző hétvégével indítunk, majd elindulnak a budapesti illetve a szabolcsi programok is.

Szeretettel:

Apáthy Judit

Nagyban zajlik a nyár, és mi meg sem állunk.
A június eleji szabolcsi körúttal zártuk a tanévet. De idén már nem csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében zártuk a
tanévet, hanem Alsónémediben a Szegletkő Lakásotthonban, ahol speciális szükségletű fiatalokhoz járnak ki az
önkénteseink, a 3. kerületi Szilágyi Erzsébet Gyermekotthonban, ahol egy fergeteges gyereknapi programmal
kedveskedtek az intézetben élőknek, illetve Kispest, és Rákosliget sem maradhatott ki a sorból. Idén összesen 5
intézetben kezdtünk új programot – Budapesten és Szabolcsban egyaránt, és összesen 11 helyről járnak a táborainkba
a fiatalok.
Bonifatius képzés – Tiszadob
Június 7-9-én Tiszadobon egy álom vált valóra, amikor nevelőknek szervezhettünk képzést. A tréninget a hollandiai
társalapítványunk segítői tartották, akik a Bonifatius módszer kidolgozói és bevezetői Hollandiában. A módszer
lényege, hogy azokat a fiatalokat, akik valamilyen módon leszakadtak az iskolarendszerből, integrálják oda.
Összesen 20 nevelő és tanár vett részt ezen a pár napon, és nagyszerű lehetőség volt arra, hogy fejlődjünk és
jobban megismerjük egymást.
Mátészalka – Nyírbátor – 5 napos klub – június 19-25.
Az 5 napos klubok hangulatát nem sok minden képes felülírni. Elérni a gyerekeket a saját környezetükben, mindigis
nagy kihívást jelentett. Összesen 15 önkéntessel vágtunk neki ennek a hétnek, és különösen nagy örömet jelentett
az, hogy Mátészalkáról is voltak segítők. Délelőtt Nyírbátorban vártak a csillogó tekintetű gyerekek, délután pedig
Mátészalkán. Hatalmas élmény nap mint nap megküzdeni a figyelmükért, és igazán jó volt látni a sok kialakult baráti
kapcsolatot önkéntes és gyerek között.
Tiszalök – sporttábor
Minden tábor után azt mondjuk, nah ez volt a legjobb. De ez most tényleg különösen jól sikerült. Összesen 55 fiatal
jött el, ebből 45 fiú volt, 10 lány, és összesen 43 speciális szükségletű, ami azt jelenti, hogy súlyos
viselkedészavarokkal küszködnek. Bevallom, ez azért kicsit félelemmel töltött el, közel sem ismertünk ugyanis
mindenkit, és elég kevés fiú önkéntes jelentkezett a táborba. Valami csoda folytán viszont elég keveset kellett
fegyelmezni, a fiatalok belesimultak a szabályokba, a szeretetünkbe, elfogadásunkba. A sok sporttól hamar
kifáradtak – 5 féle sport volt: foci, boksz, kick-boksz, röplabda és ping-pong. Ezek a fiatalok nagyon tehetségesek
a sportokban, és jó volt látni, ahogy ezalatt az egy hét alatt is javul a teljesítményük, fegyelmezettebbek, és
élvezik, hogy valamiért küzdhetnek. A bokszot egy etióp bokszbajnok tartotta, ami még inkább különlegessé tette a
tábort.
A csütörtöki nap rendkívül érdekesre sikerült, mivel a tiszalöki börtönből jöttek rabok a tábor területére
dolgozni. Megkértük, hogy hadd beszélgethessünk velük egy kicsit a gyerekekkel, hátha tanulságos lesz nekik. Nagyon
hasznos beszélgetés alakult ki az egyik börtönsviselt férfi és a gyerekek között.
Ami zajlik:
Berkesz-Baktalórántháza – 5 napos klub
Hasonlóan a Mátészalka- Nyírbátori héthez, most Szabolcs-Szatmár-Bereg megye másik részén járnak az önkénteseink.
Amit előttünk van:
Augusztus 1-8. – Gyerek hét
Ez a próbatáborunk, kicsi gyerekeket várunk ide 7-11 éves korig.
Tóalmás – „Értékes vagy!” – nyárzáró tábor
Ide viszont szigorúan 15 éven felülieket várunk. Szakmai segítséggel szeretnénk mélyebbre menni olyan témákban,
mint szexualitás, prostitúció, abortusz. Ehhez a Kiáltás az életért! Alapítvány segítségét kértük, akiknek megelőző
programjuk is van, és az egyén értékességén keresztül közelítik meg ezeket a témákat.
Valójában oldalakon keresztül sorolhatnánk a rengeteg lehetőséget és élményeket, ami hála Önöknek megvalósulhat, a
lényeg: a gyerekek nevében is köszönjük ezt a gazdag nyarat!
Köszönjük a figyelmet!
szeretettel:
Apáthy Judit
alapítványi koordinátor
Megint eltelt két hónap, mióta a „Sportolók az állami gondozottakért!” című jótékonysági foci bajnokságunk
lezajlott, de az élet nem állt meg.
December elején a szokásos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei túránkat tettük meg immár 4 intézetben (Berkesz, Nyírbátor, Mátészalka, Tiszadob) valamint meglátogattuk a szeptemberben kiköltözött 3 ifjú titánt is Nyírvasváriban is, hogy az életüket nyomon tudjuk követni. Természetesen ezen a túrán velünk jött a Mikulás is a gyerekek legnagyobb örömére, mivel december 6-dika vasárnapra esett.
A Télapó ünnepségben segített be a kispesti József Attila Gyermekotthonba bejáró friss önkéntes sereg is, akik már pár hónapja elkezdtek barátkozni az ottani gyerekeket. Figyelmességük Karácsonykor a december 24-dikei látogatásukban teljesedett ki, amikor személyre szóló ajándékot és egy kisebb színdarabot vittek a bent maradt gyerekeknek.
A rákosligeti Bokréta Lakásotthonba is heti rendszerességgel járnak be fiatal önkénteseink, hogy kortárs támaszként
legyenek az ottélőknek.
A 3. kerületben ilyenkor decemberben a Mikulás ünnepségen kívül a Luca – nap eseményeibe segítünk be játékkal, és
egyéb szolgáltatásokkal mint hajfonás vagy arcfestés.
Október óta, az Alsónémediben lévő Szegletkő Gyermekotthonba is elkezdtünk rendszeresen járni, ezért a kéthetente
lévő programok egyike esett decemberre. Ami rendkívül megtisztelő volt számunkra, hogy meghívtak minket a
karácsonyi ünnepségükre is. Jó látni, hogy az intézetek számolnak lelkes csapatainkkal.
A sok karácsonyozás között a gyerekekkel mi is ünnepeltünk az önkéntesekkel, ahol játékkal, meghitt vacsorával, és
KUL önkéntes pólóval ajándékoztuk meg az egész évben idejüket és energiájukat ideszánt önkénteseket.
Karácsony előtt még egy nagy kör várt ránk, a szabolcsi „cipősdoboz” kör, amit a Gödi Református Általános Iskola
jóvoltából tudtunk megvalósítani. Az alsótagozat diákjai ugyanis cipős doboznyi ajándékot készítettek karácsonyra
az intézetekben maradt gyerekek számára. Összesen 85 gyermek számára jutott így ajándék.
Már-már úgy tűnhet, hogy lezárhatjuk az évet, de a java csak most jön. December 30-január 1-ig szilveszteri tábort
szerveztünk összesen 60 gyerek és 16 önkéntes részvételével. 30-án egy felajánlás segítségével Bécsbe mentünk, ahol
városfelfedező játékokat játszottunk, és gyönyörködtünk Bécsi csodálatos karácsonyi hangulatvilágításában.
Aznap éjjel pedig már Tokajban voltunk, hiszen 31-én reggel 6-kor a vinnyogó disznó készen állt arra, hogy a mi
ebédünk és vacsoránk kedvéért feláldozza életét. Rengeteg programmal, beszélgetéssel, játékkal, ki-mit-tuddal
fűszerezett nap volt, ami szilveszter lévén belenyúlt az erős hajnalba.
Jó volt látni, hogy a fiatalok mindenféle tudatmódosító szerek nélkül is mennyire élvezték az estét.
Másnap az önkéntesekkel még kiértékeltük a tábort, majd hazamentünk, hogy jól megérdemelt pihenésünket mi is
eltöltsük.
A január szokásosan csendesen telt, az egyetemista önkéntesek nagy része vizsgázik. Ilyenkor készítjük elő az évet.
Hónap végén egy önkéntes képző hétvégével nyitottunk Piliscsabán, ahol immár 32 önkéntes vett részt. (Tavaly
ilyenkor ez a szám 13 volt)
A meghívott előadók között volt Illésné Áncsán Aranka, aki a tiszadobi intézet vezetője. Ő a gyermekvédelmi
rendszerről tartott előadást. Eljött közénk Gajdátsy Kata pszichológus, aki szupervíziót tartott, valamint Meggyes
Ildikó, a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány vezetője, aki kommunikációs tréninget tartott. Csináltunk
fórumbeszélgetést volt állami gondozott felnőttekkel, akik betekintést adtak a gyerekek lelkivilágára vagy a
reakcióikra magyarázatokat.
Most februárban újrakezdődtek a szokásos programok, már újra megjártuk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, elindultak az intézetekben a programok is, miközben izgatottan készülünk a márciusi tiszadobi farsangi mulatságra.
De nem csak emiatt különleges az indulás, hanem azért is, mert Kiss Dániel személyében új munkatársunk lett, aki a
táborok, programok szervezésében, az önkéntesek koordinálásában vállal szerepet.
Köszönjük a figyelmet!
szeretettel:
Apáthy Judit
alapítványi koordinátor
Megint eltelt két hónap, mióta a „Sportolók az állami gondozottakért!” című jótékonysági foci bajnokságunk
lezajlott, de az élet nem állt meg.
December elején a szokásos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei túránkat tettük meg immár 4 intézetben (Berkesz, Nyírbátor, Mátészalka, Tiszadob) valamint meglátogattuk a szeptemberben kiköltözött 3 ifjú titánt is Nyírvasváriban is, hogy az életüket nyomon tudjuk követni. Természetesen ezen a túrán velünk jött a Mikulás is a gyerekek legnagyobb örömére, mivel december 6-dika vasárnapra esett.
A Télapó ünnepségben segített be a kispesti József Attila Gyermekotthonba bejáró friss önkéntes sereg is, akik már pár hónapja elkezdtek barátkozni az ottani gyerekeket. Figyelmességük Karácsonykor a december 24-dikei látogatásukban teljesedett ki, amikor személyre szóló ajándékot és egy kisebb színdarabot vittek a bent maradt gyerekeknek.
A rákosligeti Bokréta Lakásotthonba is heti rendszerességgel járnak be fiatal önkénteseink, hogy kortárs támaszként
legyenek az ottélőknek.
A 3. kerületben ilyenkor decemberben a Mikulás ünnepségen kívül a Luca – nap eseményeibe segítünk be játékkal, és
egyéb szolgáltatásokkal mint hajfonás vagy arcfestés.
Október óta, az Alsónémediben lévő Szegletkő Gyermekotthonba is elkezdtünk rendszeresen járni, ezért a kéthetente
lévő programok egyike esett decemberre. Ami rendkívül megtisztelő volt számunkra, hogy meghívtak minket a
karácsonyi ünnepségükre is. Jó látni, hogy az intézetek számolnak lelkes csapatainkkal.
A sok karácsonyozás között a gyerekekkel mi is ünnepeltünk az önkéntesekkel, ahol játékkal, meghitt vacsorával, és
KUL önkéntes pólóval ajándékoztuk meg az egész évben idejüket és energiájukat ideszánt önkénteseket.
Karácsony előtt még egy nagy kör várt ránk, a szabolcsi „cipősdoboz” kör, amit a Gödi Református Általános Iskola
jóvoltából tudtunk megvalósítani. Az alsótagozat diákjai ugyanis cipős doboznyi ajándékot készítettek karácsonyra
az intézetekben maradt gyerekek számára. Összesen 85 gyermek számára jutott így ajándék.
Már-már úgy tűnhet, hogy lezárhatjuk az évet, de a java csak most jön. December 30-január 1-ig szilveszteri tábort
szerveztünk összesen 60 gyerek és 16 önkéntes részvételével. 30-án egy felajánlás segítségével Bécsbe mentünk, ahol
városfelfedező játékokat játszottunk, és gyönyörködtünk Bécsi csodálatos karácsonyi hangulatvilágításában.
Aznap éjjel pedig már Tokajban voltunk, hiszen 31-én reggel 6-kor a vinnyogó disznó készen állt arra, hogy a mi
ebédünk és vacsoránk kedvéért feláldozza életét. Rengeteg programmal, beszélgetéssel, játékkal, ki-mit-tuddal
fűszerezett nap volt, ami szilveszter lévén belenyúlt az erős hajnalba.
Jó volt látni, hogy a fiatalok mindenféle tudatmódosító szerek nélkül is mennyire élvezték az estét.
Másnap az önkéntesekkel még kiértékeltük a tábort, majd hazamentünk, hogy jól megérdemelt pihenésünket mi is
eltöltsük.
A január szokásosan csendesen telt, az egyetemista önkéntesek nagy része vizsgázik. Ilyenkor készítjük elő az évet.
Hónap végén egy önkéntes képző hétvégével nyitottunk Piliscsabán, ahol immár 32 önkéntes vett részt. (Tavaly
ilyenkor ez a szám 13 volt)
A meghívott előadók között volt Illésné Áncsán Aranka, aki a tiszadobi intézet vezetője. Ő a gyermekvédelmi
rendszerről tartott előadást. Eljött közénk Gajdátsy Kata pszichológus, aki szupervíziót tartott, valamint Meggyes
Ildikó, a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány vezetője, aki kommunikációs tréninget tartott. Csináltunk
fórumbeszélgetést volt állami gondozott felnőttekkel, akik betekintést adtak a gyerekek lelkivilágára vagy a
reakcióikra magyarázatokat.
Most februárban újrakezdődtek a szokásos programok, már újra megjártuk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, elindultak az intézetekben a programok is, miközben izgatottan készülünk a márciusi tiszadobi farsangi mulatságra.
De nem csak emiatt különleges az indulás, hanem azért is, mert Kiss Dániel személyében új munkatársunk lett, aki a
táborok, programok szervezésében, az önkéntesek koordinálásában vállal szerepet.
Köszönjük a figyelmet!
szeretettel:
Apáthy Judit
alapítványi koordinátor
Megint eltelt két hónap, mióta a „Sportolók az állami gondozottakért!” című jótékonysági foci bajnokságunk
lezajlott, de az élet nem állt meg.
December elején a szokásos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei túránkat tettük meg immár 4 intézetben (Berkesz, Nyírbátor, Mátészalka, Tiszadob) valamint meglátogattuk a szeptemberben kiköltözött 3 ifjú titánt is Nyírvasváriban is, hogy az életüket nyomon tudjuk követni. Természetesen ezen a túrán velünk jött a Mikulás is a gyerekek legnagyobb örömére, mivel december 6-dika vasárnapra esett.
A Télapó ünnepségben segített be a kispesti József Attila Gyermekotthonba bejáró friss önkéntes sereg is, akik már pár hónapja elkezdtek barátkozni az ottani gyerekeket. Figyelmességük Karácsonykor a december 24-dikei látogatásukban teljesedett ki, amikor személyre szóló ajándékot és egy kisebb színdarabot vittek a bent maradt gyerekeknek.
A rákosligeti Bokréta Lakásotthonba is heti rendszerességgel járnak be fiatal önkénteseink, hogy kortárs támaszként
legyenek az ottélőknek.
A 3. kerületben ilyenkor decemberben a Mikulás ünnepségen kívül a Luca – nap eseményeibe segítünk be játékkal, és
egyéb szolgáltatásokkal mint hajfonás vagy arcfestés.
Október óta, az Alsónémediben lévő Szegletkő Gyermekotthonba is elkezdtünk rendszeresen járni, ezért a kéthetente
lévő programok egyike esett decemberre. Ami rendkívül megtisztelő volt számunkra, hogy meghívtak minket a
karácsonyi ünnepségükre is. Jó látni, hogy az intézetek számolnak lelkes csapatainkkal.
A sok karácsonyozás között a gyerekekkel mi is ünnepeltünk az önkéntesekkel, ahol játékkal, meghitt vacsorával, és
KUL önkéntes pólóval ajándékoztuk meg az egész évben idejüket és energiájukat ideszánt önkénteseket.
Karácsony előtt még egy nagy kör várt ránk, a szabolcsi „cipősdoboz” kör, amit a Gödi Református Általános Iskola
jóvoltából tudtunk megvalósítani. Az alsótagozat diákjai ugyanis cipős doboznyi ajándékot készítettek karácsonyra
az intézetekben maradt gyerekek számára. Összesen 85 gyermek számára jutott így ajándék.
Már-már úgy tűnhet, hogy lezárhatjuk az évet, de a java csak most jön. December 30-január 1-ig szilveszteri tábort
szerveztünk összesen 60 gyerek és 16 önkéntes részvételével. 30-án egy felajánlás segítségével Bécsbe mentünk, ahol
városfelfedező játékokat játszottunk, és gyönyörködtünk Bécsi csodálatos karácsonyi hangulatvilágításában.
Aznap éjjel pedig már Tokajban voltunk, hiszen 31-én reggel 6-kor a vinnyogó disznó készen állt arra, hogy a mi
ebédünk és vacsoránk kedvéért feláldozza életét. Rengeteg programmal, beszélgetéssel, játékkal, ki-mit-tuddal
fűszerezett nap volt, ami szilveszter lévén belenyúlt az erős hajnalba.
Jó volt látni, hogy a fiatalok mindenféle tudatmódosító szerek nélkül is mennyire élvezték az estét.
Másnap az önkéntesekkel még kiértékeltük a tábort, majd hazamentünk, hogy jól megérdemelt pihenésünket mi is
eltöltsük.
A január szokásosan csendesen telt, az egyetemista önkéntesek nagy része vizsgázik. Ilyenkor készítjük elő az évet.
Hónap végén egy önkéntes képző hétvégével nyitottunk Piliscsabán, ahol immár 32 önkéntes vett részt. (Tavaly
ilyenkor ez a szám 13 volt)
A meghívott előadók között volt Illésné Áncsán Aranka, aki a tiszadobi intézet vezetője. Ő a gyermekvédelmi
rendszerről tartott előadást. Eljött közénk Gajdátsy Kata pszichológus, aki szupervíziót tartott, valamint Meggyes
Ildikó, a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány vezetője, aki kommunikációs tréninget tartott. Csináltunk
fórumbeszélgetést volt állami gondozott felnőttekkel, akik betekintést adtak a gyerekek lelkivilágára vagy a
reakcióikra magyarázatokat.
Most februárban újrakezdődtek a szokásos programok, már újra megjártuk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, elindultak az intézetekben a programok is, miközben izgatottan készülünk a márciusi tiszadobi farsangi mulatságra.
De nem csak emiatt különleges az indulás, hanem azért is, mert Kiss Dániel személyében új munkatársunk lett, aki a
táborok, programok szervezésében, az önkéntesek koordinálásában vállal szerepet.
Köszönjük a figyelmet!
szeretettel:
Apáthy Judit
alapítványi koordinátor

Megint eltelt két hónap, mióta a „Sportolók az állami gondozottakért!” című jótékonysági foci bajnokságunklezajlott, de az élet nem állt meg.A Télapó ünnepségben segített be a kispesti József Attila Gyermekotthonba bejáró friss önkéntes sereg is, akik már pár hónapja elkezdtek barátkozni az ottani gyerekeket. Figyelmességük Karácsonykor a december 24-dikei látogatásukban teljesedett ki, amikor személyre szóló ajándékot és egy kisebb színdarabot vittek a bent maradt gyerekeknek.A rákosligeti Bokréta Lakásotthonba is heti rendszerességgel járnak be fiatal önkénteseink, hogy kortárs támaszkéntlegyenek az ottélőknek.A 3. kerületben ilyenkor decemberben a Mikulás ünnepségen kívül a Luca – nap eseményeibe segítünk be játékkal, ésegyéb szolgáltatásokkal mint hajfonás vagy arcfestés.Október óta, az Alsónémediben lévő Szegletkő Gyermekotthonba is elkezdtünk rendszeresen járni, ezért a kéthetentelévő programok egyike esett decemberre. Ami rendkívül megtisztelő volt számunkra, hogy meghívtak minket akarácsonyi ünnepségükre is. Jó látni, hogy az intézetek számolnak lelkes csapatainkkal.A sok karácsonyozás között a gyerekekkel mi is ünnepeltünk az önkéntesekkel, ahol játékkal, meghitt vacsorával, ésKUL önkéntes pólóval ajándékoztuk meg az egész évben idejüket és energiájukat ideszánt önkénteseket.Karácsony előtt még egy nagy kör várt ránk, a szabolcsi „cipősdoboz” kör, amit a Gödi Református Általános Iskolajóvoltából tudtunk megvalósítani. Az alsótagozat diákjai ugyanis cipős doboznyi ajándékot készítettek karácsonyraaz intézetekben maradt gyerekek számára. Összesen 85 gyermek számára jutott így ajándék.Már-már úgy tűnhet, hogy lezárhatjuk az évet, de a java csak most jön. December 30-január 1-ig szilveszteri tábortszerveztünk összesen 60 gyerek és 16 önkéntes részvételével. 30-án egy felajánlás segítségével Bécsbe mentünk, aholvárosfelfedező játékokat játszottunk, és gyönyörködtünk Bécsi csodálatos karácsonyi hangulatvilágításában.Aznap éjjel pedig már Tokajban voltunk, hiszen 31-én reggel 6-kor a vinnyogó disznó készen állt arra, hogy a miebédünk és vacsoránk kedvéért feláldozza életét. Rengeteg programmal, beszélgetéssel, játékkal, ki-mit-tuddalfűszerezett nap volt, ami szilveszter lévén belenyúlt az erős hajnalba.Jó volt látni, hogy a fiatalok mindenféle tudatmódosító szerek nélkül is mennyire élvezték az estét.Másnap az önkéntesekkel még kiértékeltük a tábort, majd hazamentünk, hogy jól megérdemelt pihenésünket mi iseltöltsük.A január szokásosan csendesen telt, az egyetemista önkéntesek nagy része vizsgázik. Ilyenkor készítjük elő az évet.Hónap végén egy önkéntes képző hétvégével nyitottunk Piliscsabán, ahol immár 32 önkéntes vett részt. (Tavalyilyenkor ez a szám 13 volt)A meghívott előadók között volt Illésné Áncsán Aranka, aki a tiszadobi intézet vezetője. Ő a gyermekvédelmirendszerről tartott előadást. Eljött közénk Gajdátsy Kata pszichológus, aki szupervíziót tartott, valamint MeggyesIldikó, a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány vezetője, aki kommunikációs tréninget tartott. Csináltunkfórumbeszélgetést volt állami gondozott felnőttekkel, akik betekintést adtak a gyerekek lelkivilágára vagy areakcióikra magyarázatokat.Most februárban újrakezdődtek a szokásos programok, már újra megjártuk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, elindultak az intézetekben a programok is, miközben izgatottan készülünk a márciusi tiszadobi farsangi mulatságra.De nem csak emiatt különleges az indulás, hanem azért is, mert Kiss Dániel személyében új munkatársunk lett, aki atáborok, programok szervezésében, az önkéntesek koordinálásában vállal szerepet.Köszönjük a figyelmet!szeretettel:Apáthy Juditalapítványi koordinátor

November 28-án szombat délután került megrendezésre a „Sportolók az állami gondozottakért” elnevezésű jótékonysági
rendezvényünk, ahová 3 sportág élsportolóit hívta meg a KUL (Kelet – Európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban
Lakókért) Alapítvány, hogy együtt focizzanak az állami gondozott gyerekekért. Ezzel az összefogással a gyerekek
programjainak és táborainak költségeire gyűjtöttek.
A kajakosokból, kenusokból, vízilabdázókból, és öttusázókból álló csapatokat többek között Kammerer Zoltán, Kucsera
Gábor, Vajda Attila, Kósz Zoltán, Tóth László, Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter erősítette, kiegészülve a
gyerekekkel.
A délután házigazdája Till Attila volt, a meccsek pedig Oláh Ibolya Magyarország című dalával kezdődött.
Németh Bálint kuratóriumi elnök szerint ez a délután több szempontból is különleges volt, egyrészt a gyerekek
aktívan részt vettek abban, hogy megdolgozzanak a nyaralásukért, hiszen a focin kívül ők voltak a hostessek,
segítettek a hot-dog pultnál, a játékokban. Másrészt a társadalomnak több része is találkozott, az állami
gondozottól kezdve az olimpikonokon át a cégvezetőig mindenféle réteg megtalálható volt a rendezvényen.
A délután folyamán összesen 2,5 millió Ft jött össze, amit ezúton is köszönünk Önöknek!
szeretettel:
Apáthy Judit
alapítványi koordinátor
Bár még nem telt el a nyár teljesen, már öt KUL héten túl vagyunk.
Ahogy véget ért a tanév, nagy lendülettel kezdtük meg a táboroztatást.
Tiszadob 2009 június
Szokásos helyszín egy szokatlan táborral. Összesen 70 állami gondozott, 23 önkéntes és a nevelők. Ekkora létszámmal még nem indítottunk hetet. Magas volt azoknak a gyerekeknek a száma, akik valamiért nehezebben kezelhetőek, ez is hozzátett a különleges hangulathoz. A napi két táncedzés, sok sok játék, beszélgetés azonban a hiperaktív fiatalokat is lefárasztotta legalább a harmadik napra.
Balatonszemes 2009. július
Egy 40 fős táborlétszám duzzadt fel 52 fősre. Tiszadob annyira jól sikerült, hogy mind a gyerekek, mind a segítők lelkesen aludtak a földön, vagy kint sátorba, csakhogy még egy hetet együtt tölthessünk. A délelőtti biblia órákat, FÉK-es órákat, beszélgetéseket a délutáni Balaton parti hangulat váltotta fel. A hét kiemelkedő napja volt a „Kihívás napja”, amikor csapatokban kellett feladatokat teljesíteni különböző állomásokon, méghozzá kemény pontokért, amikért később ebédet kaphattunk, illetve délután az egész faluból kellett bevonni embereket a feladatmegoldásba. Ez a nap segített fejleszteni a gyerekek kitartását, feladatmegoldó képességét, kreativitását.
5 napos klub – Berkesz – Baktalórántháza
Nyolcan – köztük két utógondozott segítő-  indultunk útra Berkeszre, ahonnan délutánonként átjártunk Baktalórántházára. Ez a hét több dolog miatt is különleges volt. Egyrészt az 5 napos klubok fontosak, hiszen ilyenkor nagy energiákat tudunk a személyes beszélgetésekbe fektetni, másrészt azokat a gyerekeket érjük el, akik talán egész nyáron nem jutnak haza.
Harmadrészt pedig a két tiszadobi utógondozott, akiket két éve kezdtünk táboroztatni, nagy fejlődést mutattak ezen a héten.
Kenutúra
Ez alkalommal mi csatlakoztunk a tiszadobiak táborához. Tiszabecsről indulva Tokajig vitt utunk. Az egy hetes túra alatt, egy hajóban evezve a gyerekekkel kitűnően meg lehetett figyelni a karakterüket, reagálásaikat olyan helyzetekben, amikor kitartás kell, amikor a határaikat kitolják. Nagyon érdekes volt nevelőikkel látni őket, mindennapi helyzetekben.
5 napos klub – Mátészalka – Nyírbátor
Hasonlóan a másik 5 napos klubhoz, itt is ugyanazok voltak a célok, csak itt kicsit felduzzadt a csapat, már 15-en indultunk útnak. Ez nem is volt baj, hiszen a 160 fős mátészalkai intézetből ugyan sok gyerek hazament, de még így is maradt bőven 50-60 gyerek, akik a programjainkon vettek részt. Nyírbátorban pedig kb 20-30 gyerek töltötte velünk a délelőttöket.
Habár a nyárnak még nincsen vége, hiszen a prágai tábor még előttünk áll, azt már most leírhatom, hogy nagy örömmel tölt el, hogy láthatom fejlődni a gyereketeket és az önkénteseket.
Köszönünk minden támogatást, ami segített megvalósítani ezt a rengeteg élményt!
Üdvözlettel:
Apáthy Judit
Fura, hogy a virágzó fákból visszamenjünk a hideg februárba, de igen, eltelt immár három hónap, anélkül, hogy

észrevettük volna!Igyekszem nagyon röviden beszámolni az elmúlt időszakról.
Február
Ebben a hónapban többszor voltunk kint a harmadik kerületi gyerekeknél. Egyik alkalommal a Valentin napi mulatságba
segétkeztünk programokkal, karaokeval, máskor pedig egy délutánt tartottunk, ami nem csak a sexről szólt. A
beszélgetés a FÉK (Fiatalok az Élet Küszöbén www.fek.hu ) munkatársa, Galambos András tartotta.

A hónap nagy durranása pedig a farsangi tábor volt, Tiszadobon, ahová 55 gyerek jött el jobbnál jobb jelmezekben. A
hétvége fergeteges volt, sok beszélgetéssel és még több játékkal, de a legértékesebb talán az volt, hogy két állami
gondozott diákvezető készítette elő és vezette le a tábort.
Március
Az évnek a harmadik hónapja is igen mozgalmasan telt, bár elsősorban nem a gyerekprogramok miatt. Március közepén
megérkezett a holland ROC Friese Port iskola vezetősége, akik kapcsolatokat kerestek magyar intézményekkel, és
további együttműködéseket a KUL Alapítvánnyal. Az itt töltött napok alatt találkoztunk Seszták Oszkárral is, aki
Szabolcs- Szatmár- Bereg Megye elnöke.Ezután én elmentem egy 10 napos HR tréningre, amit az Egyesek Egyesület (www.egyesek.hu) szervezett. Az ott
eltöltött napok rávilágítottak a szervezet fejlesztésének irányára. Amíg én távol voltam, az élet nem állt meg. Először kirándulni mentünk a 3.kerületi otthon lakóival, majd a
beszélgetést, amit már egyszer februárban megcsináltunk a 3. kerületi otthonban, március 29-én elvittük Szabolcs –
Szatmár – Bereg Megye három településére (Tiszadob, Nyírbátor, Mátészalka). A gyerekek nagyon érdeklődve figyelték
az előadót, aki arról beszélt, hogy hogyan lehet létrehozni egy egészséges párkapcsolatot.
Április
Az áprilist a 3.kerületben nyitottuk egy foci délutánnal. Vannak dolgok, ahová könnyű bevonni a gyerekeket, a foci
mindig ide tartozik. És ha már összejöttek, a szünetben jókat lehet beszélgetni.A hónap legnagyobb eseménye az a Kommunikációs és Művészeti tábor volt, amit 60 gyerekkel és 20 önkéntessel
tartottunk meg Tokaj városában, április 9-12-ig. A tábor minden szempontból tökéletes volt; kiscsoportokban tudtunk
végig lenni, ami ideális környezet a beszélgetésre, sok irányított program volt, mégis maradt idő az egyénekre,
unatkozás sem volt, és az önkéntesek között is jól eloszlottak a feladatok. Miután a gyerekek elmentek, az
önkénteseknek még maradt egy napjuk a pihenésre és a csapatépítésre, táborértékelésre. A tábor után két héttel már kint is voltunk a harmadik kerületben, ahol egy táncalkalom keretében játszottunk és
beszélgettünk a gyerekekkel. Jó volt látni, hogy a táborban leomlott falak, nem épültek vissza.
Mindezeken túl, az önkéntesekkel két hetente találkozás amikor beszélgetünk az adott programokról, pszichológus
segítségével eseteket tanulmányozunk vagy csak szimplán jól érezzük magunkat. Továbbra is járunk havonta egyszer
Tiszadobra a miskolci csoporttal, illetve önkéntesink heti több alkalommal viszik különórára a 3. kerületi
gyerekeket.
Terveink:
Nyáron hat hét alatt igyekszünk elérni és motiválni minél több gyereket. Júniusban egy nagy tánctáborral indítunk,
amit júliusban egy balatoni tábor követ, majd egy 5napos klub, aminek keretében délelőtt Baktalórántházán csinálunk
programot a helyi lakásotthonokban élő gyerekeknek, délután pedig Berkeszen. A hónapot egy kenutúra zárja, amit a
tiszadobi intézet gyerekeivel együtt élvezünk végig. Augusztusban pedig egy újabb 5napos klubbal nyitunk, ezúttal
Mátészalkán és Nyírbátorban, és a nyarat egy prágai jutalomtábor zárja.
Szeretettel:
Apáthy Judit

alapítványi koordinátor

2008 utolsó hónapja is rengeteg izgalmat tartogatott számunkra és a gyerekek számára is. December 18-án részt
vehettünk a tiszadobi gyermekváros karácsonyi ünnepségén. Az otthonnak egy csocsóasztalt tudtunk ajándékozni, amit
azóta is nagy lelkesedéssel használnak.
December 23-24-25én lelkes segítőink először elmentek Mátészalkára, hogy a Régió Játék nagykereskedés által
felajánlott ajándékokat elvigyék azoknak a gyerekeknek, akik a karácsonyt az intézetben töltötték, majd a
szentestét Tiszadobon töltötték az ottani fiatalokkal.
A szilvesztert mi már 30-án elkezdtük, amikor 13 önkéntessel és 25 szabolcsi fiatallal elkezdtük a programot. A két
nap a sok tánccal, karaokeval, játékkal kicsit lazábbra sikerült, de a komolyabb témájú tanítások sem maradhattak
ki, melyeket még komolyabb beszélgetések követtek.
Január 1-én fáradtan, de a gyerekekkel töltött idő boldogságával mentünk haza.
Január 11-én viszont már újra Tiszadobon voltunk, hogy a miskolciakkal közösen beszélgessünk a Bibliáról a
gyerekekkel.
Januárban egy képzés keretében tartottunk egy hétvégét, ami csak rólunk, az önkéntesekről szólt.
Ebben az időben személyiségtréninget, csapatépítő játékokat, mentorálásról tartottunk alkalmakat, valamint
pszichológus segítségével esettanulmányt is végeztünk, ami segítette azt, hogy felmérjük hol van a segítő helye,
mik a határai.
A közeljövő tervei között szerepel egy farsangi mulatság, ahol egy hétvégére Szabolcs – Szatmár – Bereg megyéből
körülbelül 50 gyerekkel öltözünk be Tiszadobon. A mulatság pedig két nap és két éjjel tart majd.
Az előző levelünkben már említettük azt a holland programot, ami a lemorzsolódott fiatalokat igyekszik
visszaintegrálni a rendszerbe. Februárba ennek a Magyarországra történő adoptálásról folynak a beszélgetések és
tervezések.
Márciusban, amikor pedig a ROC Friese Port iskola delegációja Magyarországra érkezik, erről már be tudunk számolni
és természetesen további egyeztetéseket is fogunk folytatni velük.
Ezen kívül természetesen az éves programok tervezése folyamatosan zajlik. (tavaszi, nyári táborok)
Szeretettel:
Apáthy Judit
alapítványi koordinátor
Legutolsó hírlevelünket azzal fejeztük be, hogy nagyon készültünk a jótékonysági vacsoránkra.
„Hétköznapi csodák” néven ez létre is jött, és ahogy azt már tudják, Göncz Árpád fővédnöksége mellett olyan
személyiségek támogatták, mint Till Attila, aki az est MC-jeként szerepelt, valamint kétszeres olimpiai bajnok
Varga Tamás vízilabdázó, Vajda Attila olimpiai bajnok kenus, és Benkő Zoltán Európa bajnok kajakos. A gyerekek
izgatottan várták, hogy bemutathassák az általuk írt drámát valamint táncot. Tilla frappáns interjúi tarkították az
estét, melyeket a gyerekekkel, önkéntesekkel és a sportolókkal készített.
A két világklasszis olimpikon, Varga Tamás és Vajda Attila különböző tárgyakat ajánlottak árverésre, aminek
köszönhetően az este összbevétele 4.000.000 Ft volt, amit az alapítvány a gyerekek táboroztatására fordít.
November 22 – 27-ig egy holland tanulmány úton voltunk, ahová több intézetvezetővel együtt érkeztünk. Hollandiában
a Roc Frieseport szakiskola igazgatója és vezetői fogadtak minket. Ebben az intézményben több mint 14.000 diák
tanul. Többek között találkoztunk olyan diákkal, akik a KUL Alapítvány és a holland Andrássy Alapítvány
együttműködése révén jutott ki Hollandiába.
Célunk az volt ezen az úton, hogy felmérjük azokat a rendszereket, amelyeket Magyarországon is be lehet ültetni a
gyakorlatba, és hasznos lehet mind a nevelőtanároknak, mind pedig az önkénteseknek. Rendkívül fejlett programot
dolgoztak ki azoknak a problémás gyerekeknek, akik valamilyen oknál fogva lemorzsolódtak az iskolarendszerből. Az
esetek 50-60%-ában sikeres ez a program, a fiatalokat integrálják a rendszerbe. Ezen kívül rendkívül fejlett a
mentor programjuk is.
A szakmai egységek felálltak, és remélhetőleg ezen az utón hosszú és gyümölcsöző együttműködés indult el.
Mindeközben zajlottak itthon is programok. November 29-én két Szabolcs Szatmár Bereg megyében két helyszínen adta
el az Életszava a „Reménység egy új életre” című darabját. Az igaz történeten alapuló színpadi feldolgozás AIDS és
drogprevenciós célzattal került előadásra Tiszadobon, és Mátészalkán. Mindkét helyen hosszasan beszélgettünk a
gyerekekkel a nagyon is aktuális kérdésekről.
Decemberben nem csak a gyerekekhez, hanem az önkéntesekhez is elérkezett a Télapó. Az évnek ugyancsak jelképesen
ért számunkra véget, hiszen pár nappal később újra tiszadobi program került megrendezésre. Ezt már rendszeresnek
mondhatjuk, mert szeptember óta egy lelkes miskolci csapat jár át egy hónapban egyszer, hogy a Biblia
alapkérdéseiről beszélgessen az érdeklődő fiatalokkal.
Másnap tanulmányi útra mentünk a debreceni javítóintézetbe. Ezekben a napokban sok mindent megtudtunk a
nevelőotthonok működéséről, és hogy mi kell ahhoz, hogy fel tudjuk mérni, hogy melyek azok a dolgok, amelyekkel
segíthetjük a nevelők munkáját és az együttműködést.
Ezenkívül decemberben több helyszínen rendeztünk jótékonysági vásárt, amire egy alkalommal szabolcsi állami
gondozottak is jöttek segíteni.
Budapesten, december 12-én a 3.kerületi Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon a Luca napi vásárukhoz kérték önkénteseink
segítségét a játékokban. Ezen az alkalmon vendégünk volt Oláh Ibolya is, akinek segítségével a zsákbamacskák se
perc alatt elfogytak.
Karácsony előtt ugyan még teszünk egy gyors kört Szabolcsban (Mátészalka, Nyírbátor, Tiszadob), de valójában már
nagy erőkkel készülünk első közös Szilveszterünkre, ami a tiszadobi kastélyban lesz körülbelül 40 gyerekkel.
Kedves Támogatónk!
Ezúton is szeretnénk Békés Ünnepeket és Áldott Új évet kívánni!
Szeretettel:
Apáthy Judit
alapítványi koordinátor

Lassan vége a nyárnak, és már majdnem lezajlott az összes tábor. De ne szaladjunk annyira előre. Még júniusban elkészültek a drog prevenciós diáknaptárok, amire a támogatást egy pályázat útján nyertük el. Ezeket augusztus – szeptemberben osztjuk szét az állami gondozottak között.

A Szabolcs – Szatmár – Bereg megye idei éves munkáját egy horvátországi jutalomút zárta. Ez az utazás nagyon jól motiválta a lakóotthonokban élőket arra, hogy bejárjanak az iskolába, együttműködjenek a nevelőkkel, és igyekezzenek helyt állni a mindennapokban. Ezért a nyaralásért egyébként már egész évben dolgoztak, kezdve a karácsonyi vásároktól, a húsvéti táborban és a jótékonysági esten is. Ezekre az alkalmakra készítettek tárgyakat, amit aztán elárvereztünk vagy eladtunk.

Horvátország június 21-28

Maga a tábor nagyon jól sikerült. Odafelé a gyerekek szinte rátapadtak az üvegre és nem bírtak magukkal, annyira izgatottak lettek, ahogy meglátták a tengert. Pula és környéke rengeteg lehetőséget adott a kirándulásra, arra, hogy felfedezzük a közelben lévő Nemzeti Parkokat, városokat. Ezeken az alkalmakon a városokkal való ismerkedést is játékos formában tettük meg.
Természetesen a móka mellett helyet kapott a komolyság is. Önkénteseink a csapatjátékok mellett nagyon sok időt töltöttek azzal, hogy személyesen beszélgessenek a gyerekekkel az életükről, céljaikról. Ezek a beszélgetések nem csupán kettesével, hanem kiscsoportban is zajlottak.
Ebben a táborban is voltak diákvezetők, akik felelősek voltak azokért az emberekért, akikkel a kiscsoportok alkalmával együtt voltak. Ez azt jelentette, hogy figyelni kellett az igényeikre, beszélgetni velük, ha esetleg valamit helytelennek láttak, és példát mutatni. Velük esténként kiértékeltük a napokat, és megbeszéltük, hogy hogyan lehetne megoldani a felmerülő problémákat.
Vannak fiatalok, akik immár egy éve, hogy minden táborban diákvezetői posztot töltenek be, és a változás határozottan látható. Minden egyes alkalommal segítik a munkánkat, és ezzel azt is elérjük, hogy odafigyeljenek egymásra. Ráadásul, a többiek a tanácsot sokkal szívesebben veszik tőlük, akik tudják, hogy milyenek a körülményeik.

Tiszadob, július 27-augusztus 1.

Júliusban idén is megrendezésre került a tiszadobi tábor. A tavalyi nemzetközi jellegét megőrizve, idén is a nyelvtanulás került előtérbe. Ebben az évben egy csapat amerikai jött, hogy segítségünkre legyen a tanításban. A táborban 48 gyerek vett részt Szabolcs – Szatmár – Bereg megye különböző településeiről ( Mátészalka, Balkány, Nyírbátor, Tiszadob, Nyírszőlős, Berkesz). Ez alkalommal is kor szerint kisebb csoportokra bontottuk a résztvevőket, és élükre a gyerekek maguk közül választottak vezetőket. A tábor nagyon jó hangulatban telt, egyensúlyban volt a tanulás és a szórakozás, és ahogy teltek a napok, egyre több igény mutatkozott a személyes és kiscsoportos beszélgetésekre.
A visszajelzések alapján ez is egy életre szóló élmény volt nekik. De nem csak nekik. A mi önkénteseinknek is.

A közeljövő

De nem szeretnénk itt megállni. Folytatódnak a munkák továbbra is. Szabolcs – Szatmár – Bereg megyében három településen élő gyerekekkel szeretnénk szorosabb együttműködést (Tiszadob, Mátészalka, Nyírbátor), ami azt jelentené, hogy egy hónapban egyszer szerveznénk nekik valamit. Célunk az, hogy a helyben élő fiatalokat jobban megmozgassuk és bevonjuk a munkánkba.

Közben még előttünk áll a budapestiek számára szervezett „Jégtörő hétvége”, ami augusztus 23-26-ig lesz Tóalmáson. Ez olyan szempontból fontos, hogy az önkéntesek jól összeismerkedhetnek azokkal a gyerekekkel, akikkel az év folyamán hetente vagy kéthetente találkozni fognak. Idén a III. kerület után a II. kerületbe is elindítjuk a programot.

Köszönjük, hogy végigolvasta a nyári beszámolónkat.

Üdvözlettel:

Apáthy Judit
alapítványi koordinátor
www.kulalapitvany.hu
06 70 / 938 4682

Két hónap telt el a legutóbbi hírlevelünk óta, ahol a Szabolcs-Szatmár –Bereg megyei munkánk keretében beszámoltunk a jótékonysági vásárokról illetve a meseíró hétvégéről. A meseíró hétvége már aktív előkészítése volt a „Mindenkinek van egy története” címmel létrehozott jótékonysági estnek, ami május 23-án került megrendezésre a nyíregyházi Krúdy Vigadóban. A programot Dominik Erik, a bakányi gyerekotthon lakója nyitotta, majd az estét Seszták Oszkár méltatta, az alapítvány részéről pedig egy rövid filmmel igyekeztünk bemutatni munkánkat, amit Németh Bálint a kuratórium elnöke egészített ki még pár szóval. Ezután jöhettek a gyerekek, akik először táncbemutatót tartottak, majd a „Nagy feladat” című mesét adták elő. A kitűnő előadást kitűnő vacsora követte, ahol a gyerekek elvegyülve a tömegben, beszélgetéseket folytattak a megjelent cégek képviselőivel.
A kellemes beszélgetéseket Oláh Ibolya előadása szakította félbe, akit négy dal után visszatapsolt a lelkes közönség. Ekkor jött az este legspontánabb, és egyik legszebb pillanata, amikor Ibolya, Nádasdi Ferivel, a mátészalkai állami gondozott gyerekkel elénekelte a „Magyarország” című dalt, minden zenei alap nélkül.

Aznap a tiszadobi Andrássy kastélyban aludtunk a gyerekekkel, és másnap gyereknapi programot csináltunk együtt. A délelőtti tanítást, egy olimpiai akadályverseny követte, majd köszönhetően az egyik nyíregyházi vállalkozónak, a gyerekek egy órát ingyen go-kartozhattak.

De nem csak Szabolcs – Szatmár – Bereg megyében voltunk aktívak, a budapesti Szilágyi Erzsébet nevelőotthonban is zajlott az élet.

Íme a beszámoló erről:

Amerikai csoport látogatása a Gyermekotthonban – április16, szerda

„Ilyen fiatalcsoporttal még nem találkoztam” – fordult hozzám a Gyermekotthon igazgatónője az amerikai csoportnak tartott tájékoztató után. Félórás előadással készült, ami fordítással így is egy órára duzzadt, de több mint másfél órát tartott a tájékoztató: a fiatalok ugyanis annyi kérdést tettek fel a Gyermekotthon vezetőjének, hogy alig győzött válaszolni. Kérdeztek a gyermekvédelemről általában és a Szilágyi Gyermekotthon működéséről, az itteni gyerekekről is. Nagyon jó benyomást tettek a Gyermekotthon jelenlevő vezetőire.
Majdnem egy órás késéssel kezdték hát a programot, de megérte a várakozást! A gyerekek (kb. 30-an lehettek jelen) szájukat tátva hallgatták a csodálatos kóruséneket, majd a harangzenét. És hogy a programot ne csak nézni és hallgatni lehessen, a harangkórust másodszorra a gyerekek bevonásával alakították meg. Gyönyörűen játszottak az amatőr harangosok! Ezután egy néma színdarab, pantomim következett, ami bemutatta az ember vívódását: a környezete lefele húzó vonzásának vagy Isten hívásának engedjünk?
A pantomim után a Gyermekotthon egyik fő bajkeverő tini lánya jött oda hozzám az ének alatt, és izgatottan akart beszélgetni a gondolatairól kiderült, hogy a kívülről tüskés tini belül egy érző és vágyódó lélek.

Gyermeknapi előzetes a III. kerületi nevelőotthonban 2008. május 17.

Ezen a napon főiskolai hallgatók gyakorlati munkaként szerveztek meg egy vidám, délutánt, aminek a keretében a gyerekek egy mesét rajzolnak le, illetve bábosítanak meg. Ezen kívül kézműves foglalkozással, szkander vetélkedővel és egyéb programokkal próbáltak az önkéntesek közelebb kerülni a gyerekekhez.

Gyereknap a Szilágyiban (május 23, péntek)

Alkalmi és rendszeres önkéntesek segítőkkel kiegészülve érkeztünk meg a Gyermekotthonba a hivatalos gyereknap előtti péntek délután. Rövid egyeztetés után elterveztük a programot és a felállást, majd kipakoltunk a kisbuszból az udvarra. A legkíváncsibb gyerekek már ott sürgölődtek a busz körül, hogy ők lehessenek az elsők, akik játszhatnak a játékokkal, és akik hírt visznek a többieknek, kik és mivel érkeztek. Sok érdekes dolog került elő: először is egy hatalmas, kompresszorral felfújható élő cso-csó pálya, aztán két fura, szintén felfújható ruha, amiben szumó-párbajt lehet játszani, emellett különböző labdák, valamint egy arcfestőkészlet. Az ajándékokat is hamar kiszúrták a gyerekek, de arra várniuk kellett. Délután 4-től 6-ig mindenki játszhatott kedvére, a lányok befonathatták a hajukat, a kicsit kifestethették az arcukat. Az idő gyönyörű volt, a gyerekek nagyon jól érezték magukat.
A nap csúcspontja, azt hiszem minden kétséget kizárva a Fekete Vonat együttes koncertje volt. Fatimát és Bárót mi hívtuk meg, hogy rövid koncertet adjon a gyerekeknek az udvaron. Velük érkezett Justine is, aki külön örömére volt a táncoslábú lányoknak. Fatima nem csak énekelt, de a fiatalokat is bíztatta, hogy kapcsolódjanak be az énekbe, a táncba. Nehezen indult a dolog, hiszen ilyen híres emberekkel ilyen közelről még nem találkoztak, nemhogy velük együtt szerepeljenek is… De hatalmas tapsot kapott a többiektől az a pár fiú és lány, aki mert odalépni Fatima, Báró és Justine közé, és mert énekelni a mikrofonba, vagy egy kicsit megmozgatni a csípőjét az ütemes zenére. Azt hiszem, ez felejthetetlen élmény marad a gyerekotthon lakóinak. A koncerten a gyerekek minimum kétharmada jelen volt, és a nevelők többsége is.
A koncert után két vendég kisgyerek osztotta ki a gyermekotthonos gyerekeknek az ajándékokat: füzeteket, játékokat, édességeket kaptak. Nehezen engedtek el minket nyolc órakor, mikor elkészültünk a pakolással és indulni készültünk. Ez volt az idei önkéntes-év utolsó és méltó évzáró alkalma.

KUL évzáró program – 2008. május 28.

Az alapítvány éves programját egy különleges koncerttel zártuk. A Golgota Gospel Kórus közel 40 tagja előadásában hallhattunk néhány híres dalt, amit a fiatalok és nevelők egyaránt nagy figyelemmel hallgattak. Igazán különleges zenei élményt nyújtott a kórus koncertje. A gyerekek és fiatalok végig nagy figyelemmel követték a dalokat, és őszinte tetszésüket hangos tapssal fejezték ki. Ritka alkalmak egyikének voltunk tanúi, amikor az egyébként nagyon aktív, hangos és kritikus gyereksereg, csendben, figyelmesen végigülte a koncertet. Nehezen akartak vacsorázni menni, de a koncert végén kapott kedves plüss ajándékokkal végül boldogan mentek szobáikba.

Ezeken felül, májusban felvettük egy második kerületi gyermekotthonnal a kapcsolatot, ahol ősztől indítjuk a programunkat, készülünk a horvátországi „túlélő és kulturális” táborra, a tiszadobi angol táborra, és a tóalmási jégtörő táborra, ami kifejezetten a budapesti gyerekeknek lesz.

Ezekben a napokban (június 10-20-ig) pedig online kiállítást szerveztünk a Szabolcs – Szatmár – Bereg megyében élő állami gondozottak alkotásaiból, amire licitálni is lehet.
Kérem, látogassa meg a kiállításunkat:

http://www.kulalapitvany.hu/hu/kiallitas

Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket!
Üdvözlettel:

Apáthy Judit
Alapítványi koordinátor

Az elmúlt hónapokban alapítványunk nagyon sok eseménnyel bővelkedhet. Az őszi tábor után, igyekeztünk felkutatni azokat az alkalmakat, amelyeken az állami gondozott gyerekek minél többet lehetnek együtt olyan fiatalokkal, akik családban nőttek fel. Ilyen volt a szilveszter is.

De ne szaladjunk annyira előre az időben. Azért, hogy a 2008-as nyári táborok megvalósulhassanak, elkezdtünk pénzt gyűjteni, ezért szerveztünk egy jótékonysági filléres vásárt Nyíregyházán, ahol a gyerekekkel együtt dolgoztunk (eladtunk, szórólapoztunk, tárgyakat készítettünk). Ezáltal jól motiváltak a munkára, hiszen már tudták, hogy bárhova megyünk, jól fogjuk magunkat érezni.

Azontúl, hogy pénzt gyűjtsünk, célunk volt, hogy a környék lakosai megismerjék a munkánkat, és több felelősséget vállaljanak a megye állami gondozott gyerekei felé.

Március elején ugyanezt megismételtük Budapest több pontján is.

Március 20-23-ig szerveztük meg a Meseíró hétvégénket Tóalmáson, a lenyűgöző Andrássy kastélyban, ami a tavaival, óriási parkjával kitűnő helyszínnek bizonyult, meseírás szempontjából. Itt ki kell emeljem, hogy ez a tábor nem jöhetett volna létre, ha az Életszava Alapítvány nem támogatja a munkánkat és nem biztosít kedvezményes lehetőséget. A tábor fő célja az volt, hogy a gyerekek kiegészítsék a még be nem fejezett jeleneteket. A történet tanító jellegű volt, a megbocsátásról szólt, és arról, hogy hogyan hozzunk jó döntéseket. Ez egy tökéletes módszer arra, hogy tanítsuk őket, anélkül, hogy túl közvetlenek lennénk, hiszen a megoldásokra nekik kellett rájönniük. Ezután színdarabot csináltunk a történetből.

A gyerekek fantasztikusak voltak, teljesen megértették, hogy ez a darab azért van, hogy majd előadhassuk a Jótékonysági Esten, ahová üzletembereket és cégvezetőket várunk, akik esetlegesen az ő táborozásaikat támogathatják. Ezért nagyon keményen dolgoztak. Ezen kívül ők festették a színpad háttereit is.

A kemény munka mellett azért idő maradt a sportra is (baseball, kosár, foci) és arra, hogy megünnepeljük a Húsvétot.

A következő alkalom a „Legyen Ön is egy láncszem Értük” elnevezésű jótékonysági est lesz, amit májusra szervezünk. Már elkezdtük meghívni a megye üzletembereit, és szervezni az estét. A cél az, hogy az este folyamán az állami gondozott fiatalok szárnyaikat bontogassák, és bemutassák, hogy mit tudnak ( színi előadás, festményekből kiállítás) valamint az is, hogy a megye cégvezetőinek a figyelmét felhívjuk a körülöttük élő fiatalokra.

Nyárra három tábort szervezünk:

  1. Horvátország, Pula: ez a tábor egy „túlélő tábor” lesz. Ezt a hetet szeretnénk megtűzdelni extrém sportokkal, valamint a kultúrát is jobban megismertetni ezekkel a fiatalokkal. Ezáltal tágíthatjuk a világképüket is. Ez a tábor voltaképpen egy jutalomút, amivel szeretnénk motiválni a gyerekeket a helyes viselkedésre és a jó tanulmányi eredményre.
  2. Tiszadob angol tábor: ezen a héten bármelyik nevelőotthonos részt vehet a Szabolcs- Szatmár – Bereg megye lakás és nevelőotthonaiból. Ebbe a táborba 8 amerikai jön, hogy tanítson és segítse a munkánkat.
  3. Tábor a budapestieknek – ez a tábor augusztus végén lesz a Budapesten élő állami gondozottaknak. A cél az, hogy egy jégtörés jöjjön létre és az önkéntesek és az otthonokban lakók jobban megismerjék egymást. Ez egy jó alap arra nézve, hogy a gyerekek és az önkéntesek sikeresen tudjanak együtt dolgozni az év folyamán.

Köszönjük, hogy elolvasta a hírlevelünket.
Amennyiben kérdése, kérése van, kérjük jelezze felénk.

Apáthy Judit

alapítványi koordinátor

2007. márciusában közhasznú alapítványként vált hivatalossá a KUL Alapítvány. Az ügyviteli teendőket Németh Bálint látja el, a szervezeti felépítés Meggyes Ildikó segíti és felügyeli. Az Alapítvány erdei iskola projektjét Bárd Zsuzsa végzi. Szükségessé vált az Alapítvány ügyeit és munkáját koordináló személy alkalmazása, amely júniustól megvalósult Cieklinski Zsuzsanna személyében. Teológusként majd ifjúságsegítőként végzett a PTF-en, hitoktatóként, ifjúsági munkásként és FÉK tanárként dolgozott az Agapé Gyülekezetben.

Az Alapítvány munkájáról:

Az első legfontosabb feladat az volt, hogy átláthatóvá váljon az Alapítvány működése. Ehhez nagy segítséget nyújtott szakmai tanácsaival Samu Erika könyvelő és Meggyes Ildikó KÖSSZA vezetője. Felépült a dokumentáció rendszere a számítógépen, minden rendezvény, megbeszélés, könyvelés, pénzmozgás folyamatos dokumentációja folyik. Elkészült az Alapítvány logoja, valamint képviselet céljából névjegykártyák. Elkészült egy email-fiók, valamint folyamatos tervezés alatt van a weboldal elkészítése.

Együttműködési szerződést kötöttünk az Alapítvány számára kulcsfontosságú szervezetekkel, így a: KÖSSZA-val, Timótheus Társasággal, hollandiai Andrássy Alapítvánnyal, DIA-val. Képzésekkel, szakmai tanácsokkal, adományokkal segítik az Alapítvány működését, fejlődését. További együttműködés van folyamatban a Palánta Misszióval, az ACSI-val, Gabonamag Alapítvánnyal, PTF-el. Ezen szervezetek nagy tapasztalatot szereztek már a gyermekekkel való munkában, ezért szükség van a szakmai hozzáértésükre, valamint közös munkának a kialakítására. Három gyermekotthonnal van jól működő együttműködés: Tiszadob, Balkány és Bp. III. ker. Szilágyi E. Gyermekotthonokkal. Mindhárommal folyamatos kapcsolattartás és programok szervezése folyik.

A pénzügyi részen támogatóként az Aera Mhc-vel kötöttünk állandó támogatási szerződést, valamint magánszemélyek támogatták az Alapítványt. Két megbízási szerződést kötöttünk: könyvelővel és pályázatíróval. Négy pályázatot adtunk be ebben az időszakban, melyek elbírálás alatt vannak. Az egyik norvég pályázatot erdei iskola létrehozására, a másik norvég pályázatot KÖSSZA-val együtt egy önkéntes központ létrehozására. Egy bp-i pályázatot Breaks-program támogatására, valamint egy másikat kiadvány és webside készítésére adtunk be. Folyamatos pályázatfigyelés és beadás folyik. Ezen kívül a pénzügyi támogatók körét próbáljuk bővíteni az Alapítvány működésének, fenntartásának, programok megvalósításának céljából. Elkészült egy rövid, zenés összeállítás a nyári tábor képeiből, valamint egy kisfilm, ami bemutatja az Alapítvány munkáját és céljait.

Gyermekotthoni munkáról:

Júniusban egy 3 napos tanulmányi körútra indultunk 5 holland szakember társaságában, ahol gyermekotthonokba látogattunk el. Állomásaink: Déva, Balkány, Tiszadob, ahol ismertettük az alapítvány programját, célkitűzéseit, és az együttműködés és segítés lehetőségét ajánlottuk fel. Ennek nyomán jött létre az Andrássy Alapítvánnyal együttműködés, valamint augusztusban egy angol-spanyol nyelvi tábor Tiszadobon a környező gyermekotthonok lakóinak részvételével, mintegy 50 fiatal. Ennek folytatásaként októberben egy Budapesti tábor került megrendezésre ugyanezen fiatalok részvételével 20 fővel, valamint februárra tervezzük a következőt. Az alapítvány segítségével szeptemberben hollandiába utazott egy fiatal, aki 2 évig fog kinn tartózkodni, tanulás és munka céljából.

Budapesten a III. ker. Szilágyi Erzsébet Gyermekotthonnal kötöttünk együttműködési szerződést, mely alapján a Breaks-program keretén belül önkéntes mentorok és segítők kerülnek a fiatalokkal kapcsolatba. Életvezetési, drog- és aids-prevenciós, valamint szabadidős programok megvalósítását tervezzük. Októberben elindult az önkéntesek toborzása, aminek eredményeként 18 önkéntes segítő jelentkezett felajánlva segítségét a programban. Ebből 8 fő jár folyamatosan az intézménybe, a többiek pedig a szabadidős és egyéb feladatok elvégzésében nyújtanak segítséget (programszervezés, pr, kiadványszerkesztés, plakátkészítés, programkoordinálás stb.). Az intézmény nagy örömmel fogadta a programot. Előzetes megállapodás szerint szerdánként fut a program, de már most különleges alkalmakra is kértek segítséget tőlünk. Az első Breaks-nap nagyon jó sikerült. Mintegy 25 fiatal vett részt rajta, várták a folytatást. Egy ellenőrzés miatt a következő program elmaradt, mert segítettünk a takarításban és rendrakásban. Eközben nagyon jó kapcsolatok alakultak mind a fiatalokkal, mind a nevelőkkel. A karácsonyi programokban a KUL is kivette a részét. Sminkeseket, arcfestőket és hajfonókat vittünk a Luca-napi vásárba, ahol külön „szépségszalon” várta a gyerekeket és fiatalokat. Ezután Baráth Tamás rap-koncertje vonzotta a tornaterembe a fiatalokat. A Mikulás-ünnepségen krampuszokként segítettek önkénteseink, és egy kieső nevelő helyére kértek segítséget a gyerekek szabadidős programokra történő elkísérésében. Karácsonyi ajándékot is tudunk vinni: egy fa-dekorációt gyártó cég ajánlott fel gyermekszobadíszeket. Novemberben és december elején Nyíregyházán volt egy vásár a környéken lévő gyermekotthonokban élő gyermekek által készített ajándéktárgyakból, valamint a holland ajándék-szállítmányból. Ennek célja a nyári tábor költségeinek fedezése. Karácsonyi ajándékozásként a fennmaradó holland ajándék-szállítmány kerül kiosztásra.

Jövőkép:

Az ismertséget elősegítik a különböző konferenciákon és önkéntességgel kapcsolatos rendezvényeken való részvételünk, ahol a szakmai képzésen és ismeretszerzésen kívül nagyon hasznos kapcsolatok alakulnak más szervezetekkel, támogató személyekkel. Ilyenek voltak: ÖKA rendezvény, Civilkomp, Mobilitás rendezvények. Ezeken továbbra is részt veszünk, mert nagyon jó lehetőség számunkra, hogy megismerjék a munkánkat, és a fejlődésben segítséget kaphatunk a gyakorlati tapasztalatcseréken keresztül is.

Tervezzük egy bemutatkozó csomag elkészítését két nyelven, amely különböző cégek felé nyújt információt az Alapítványról támogatásuk megnyerése céljából, amely nem csupán anyagi támogatás, hanem bármilyen más szolgáltatást is magában foglal. Ezzel együtt folyamatosan pályázatokat készítünk a programjainkhoz, és az Alapítvány működéséhez.

Továbbá tervezzük megtalálni az alapítvány „arc”-át egy olyan közéleti ember személyében, aki hitelesen képviseli az Alapítvány célkitűzéseit, programját. Ezen kívül folyamatban van egy ötlet-csoport megalakulása, aminek az lesz a feladata, hogy ötleteivel, gondolataival az Alapítvány folyamatos munkáját elősegítse, biztosítsa.

További programjaink vannak készülőben: A következő félévben folyamatosan fut az önkéntes és a Breaks program, valamint ezekhez kapcsolódó szabadidős programok. Ehhez kapcsolódva az önkénteseknek esetmegbeszélő alkalmat szervezünk, valamint FÉK szimpóziumra küldjük el őket, ahol elsajátíthatják a programunk vázát alkotó tananyagot. Ezen kívül a nyári tábor folytatásaként egy újabb rövid hétvége kerül megrendezésre a budapesti gyermekotthon bevonásával, majd a nyári tábor(ok) kerülnek előkészítésre.

Eseménynaptár
Hirlevél feliratkozás
hírlevél archívum megtekintése »