Egy KUL szilveszter - kicsit komolyabban - 2011
Jó a nevünk. Stílusosan mindent úgy lehet kezdeni, hogy egy KUL esemény. Jelen esetben írhattam volna, hogy egy KUL szilveszter. Az volt, persze. De igazából valami sokkal több annál.Mérföldkő.
Sokak életében volt az, az önkéntesek közül is, és hiszem, hogy a gyerekek életében is. Nehezen indult. karácsony környéki kapkodós készülődés, átláthatatlanság. Van elég ember? van e elég gyerek egyáltalán? Tanító?
Káosz. Isten kiszólt a szervezésben. BÉKESSÉG. Kicsit úgy tűnt helyükre kerülnek a dolgok. Megjöttek a gyerekek és láttuk, hogy különleges zizgés van rajtuk. Senki nem volt langyos. Vagy hideg, vagy forró volt, és ha lehetséges ezt még váltogatta is…Rohangálás, szemtelenség, fékezhetetlenség, fegyelmezetlenség, tombolás. De nem úgy mint máskor. A másik oldalon pedig puhaság, könnyek, felszakadt sebek, gyógyulás, reménység, BÉKESSÉG, öröm.Sok bizonyság született. Mély beszélgetések a gyerekekkel, találkozások, magvetés. Találkozások.
Jó megállni néha kicsit gondolkodni, honnan jöttünk és merre tartunk. Ha benne vagyunk nehéz látni, hogy fejlődikünk e. De nagyon egyértelműen látszik, hogy igenis fejlődik. A gyerekek odajönnek hozzánk, kérdeznek, keresnek, emlékeznek. Visszamenőleg, 2-3-4 évvel ezelőtti beszélgetésekre. “Emlékszel, amikor négy éve ott a táborban beszélgettünk és én sírtam? És akkor te azt mondtad…”
Visszatérve a szilveszterhez. Kemény volt látni újra nagyon tisztán, hogy mennyire kiszolgáltatottak a gyerekek, akiket nem vesz körbe a család védőhálója, a társadalom alap sejtje. Így olyanok, mint egy szabad terület, egyszerűen nincs az a körülölelő védelem, ami a család.És Isten használ újra és újra, az aktuális űrt betöltve, árad a szeretete. Valami világossá vált itt. Van családom. Tudom, hogy mit jelent a testi vér köteléke. Megértettem azonban, hogy ezeknek a gyerekeknek viszont valóban MI vagyunk A család. Mert ha van is családja, annyira sokszor csak a fájdalmat és csalódást jelenti.
Hálás vagyok az önkéntesekért, akik járnak velünk ezekhez a gyerekekhez. Nagyon nagy felelősség mindazt a felelősséget elhordozni, amit a gyerekek ragaszkodása, szeretete jelent. Ez azért nagyon komoly, mert már nem lehet csak úgy ki-bejárni az életükből.
“Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért…”
