2011 - ŐSZ
Ősszel rengeteg dolgot csináltunk. Párat kiemelek. Immár negyedik éve, hogy mennek a szabolcsi levonulások, és természetesen ez idén sem volt másképpen.Szeptemberben, októberben, novemberben és decemberben is meglátogattuk a gyerekeket. Kissé ugyan nehezedett a terep, hiszen ahogy egyre több gyerekkel
ismerkedtünk meg, egyre több helyszínt akartunk meglátogatni.
Így lett az, hogy egy hétvégén van, hogy akár hét helyszínen is vannak az önkéntesek. Péntek este munka után indulunk útnak és Mátészalkán alszunk. Szombaton
délelőtt Mátészalkán vagyunk, délután Nyírbátorban, és egy csapat elmegy Baktalórántházára. Estére elmennek a Mátészalkai Református Gyülekezet ifjúsági
órájára, ahová rendszerint kb. tíz gyereket viszünk ki a gyerekotthonból, míg egy másik csapat Nyírvasváriba megy, ahol már évek óta kiköltözött fiatalok élnek
kisgyerekkel. Vasárnap délelőtt vár még Berkesz, Nyírszőlős, és a programot Tiszadob zárja. Minden helyszínen a program ugyanaz, éneklés, tanítás, beszélgetés,
barkács és sport. Természetesen a barkács és sport részt igyekszünk minden alkalommal változtatni, illetve annak megfelelően, hogy milyen a közönség kora, a tanítás
és az énekek is változnak.
November 1-i hétvégén diákvezetői hétvégét tartottunk, ahová 25 gyerek jött főként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Ezeken a hétvégéken igyekszünk olyan

gyerekeket hozni, akik alkalmasak arra, hogy később KUL-klubokat tartsanak a lakóhelyeiken. Ezeknek a keretében lehet filmet nézni és arról beszélgetni, illetve
adunk anyagot különböző beszélgetések elindításához is. Nagy öröm számunkra, amikor halljuk, hogy összegyűlnek és ezeket a klubokat üzemeltetik. Egyébként a
gyerkekek ilyenkor családoknál alszanak, ami lehetőséget ad, hogy a családképük fejlődjön.
Közben természetesn a budapesti lakásotthonokba, gyerekotthonokba is rendszeresen kijártunk. A
Farkasbab lakásotthonba kéthetente voltak programok, az Agába, József Attila gyerekotthonban, Alsónémediben, Béke gyerekotthonban szintén mentek a programok.
Farkasbab lakásotthonba kéthetente voltak programok, az Agába, József Attila gyerekotthonban, Alsónémediben, Béke gyerekotthonban szintén mentek a programok.A Hűvösvölgyi Gyerekotthon lakóival felelevenítettük a színdarabot, amit a jótékonysági vacsorán adtak elő december 4-én. A vacsorára ezen kívül még barkács alkalommal is készültünk, ahová Vajda Attila olimpiai bajnok kenus is eljött.



