VIDÁMPARK - amit akartok - 2011. október

Hihetetlen volt számunkra is a lehetőség. 600 gyereknek biztosíthattunk országszerte lehetőséget arra, hogy a Vidámparkba eljusson és amire szeretne felülhessen.
Úgy gondoltuk, hogy a program kellően izgalmas ahhoz, hogy bevonjunk másokat is. Felépítettünk hát egy színpadot, és felkértük Novák Pétert és Oláh Ibolyát,
hogy szórakoztassa az ott megjelent közönséget. Novák Péter nemhogy szórakoztatta, de még meg is táncoltatta a fiatalokat.
Eljött az október és mi nagyon izgultunk, hiszen pénteken még javában esett az eső. De imáink jó helyre kerültek és egy nagyon kellemes napot tölthettünk el. 

A gyerekek vidámak voltak, a nevelők vidámak voltak, mindenki nevetett, esetenként annyit ültek a szerkezeteken, hogy már a gyomor nem bírta.:) Külön öröm volt,
hogy több testi és szellemi fogyatékos fiatal is eljöhetett és élvezhette a napot! Nagyon hálásak voltunk, mert több helyről azt a visszajelzést kaptuk, hogy a legtöbb
gyerek még soha nem jutott el vidámparkba.
Örülünk, hogy még egy élménnyel gazdagabbak lehettek a fiatalok!


